Kérdés: Ön az „A” jelű gépkocsit vezeti. Megelőzheti a képen látható helyen a „B” jelű kerékpárost, ha az előzést már csak az ‘Előzni tilos’ jelzőtábla után tudná befejezni?
Igen.
Nem.
Igen, de csak akkor, ha az előzés közben nem hajt át a menetirány szerinti bal oldalra.
Indoklás: A vonatkozó jogszabály értelmében az “Előzni tilos” jelzőtábla hatálya a táblánál kezdődik. Ez azt jelenti, hogy a korábban megkezdett előzést a jelzőtábláig be kell fejezni, vagy ha ez nem lehetséges, akkor a megkezdett előzést – még a jelzőtábla előtt – meg kell szakítani és az előzést végrehajtó járművel vissza kell térni az eredeti forgalmi sávba. Tekintettel azonban arra, hogy az “Előzni tilos” jelzőtábla általi előzési tilalom nem vonatkozik a kerékpárnak gépjárművel való előzésére, ezért jelen esetben az “A” jelű gépkocsi szabályosan előzi a “B” jelű kerékpárost az előzést tiltó jelzőtábla után is.